Bejelentkezés

Hibás jelszó? Register

Kosár megtekintése

Mérő László

A dörzsölt szélkakas

Új kötetében Mérő László négy témával foglalkozik: a Facebook működésével, a gazdaság néhány furcsa új jelenségével, saját tévedéseivel és Orbán Viktor személyiségének alakulásával. A négy témát a szerző egyéni látásmódja és szórakoztató, humoros stílusa fogja össze.

Mérő Lászlónak két lehetőség kínálkozott: megvárja, amíg valamelyik téma kinövi magát egy teljes könyvvé, vagy közread egy olyan könyvet, mint ez itt. Az utóbbit választotta, hiszen a négy témából legalább három éppen most aktuális, és ezért érdekesebb most egy negyed könyvként, mint esetleg valamikor majd egy teljesként.

Ez a könyv nem arra való, hogy jó tanuló módjára az elejétől a végéig elolvassák. Az egyes írások önállóan, a többitől függetlenül is olvashatók, és így is összeállhat belőlük egy érdekes összkép.

 

 

Ars poeticám, József Attila nyomán: Tanár vagyok, mit érdekelne engem a tanítás maga? Azt tapasztaltam, akkor tanítok a leginkább, amikor éppen meg sem fordul a fejemben, hogy tanítok, hanem csak úgy mesélek erről-­arról a hallgatóimnak. Arról, ami épp foglalkoztat. Ha a Facebook működése, akkor arról, ha a gazdaság vagy épp a politika, akkor arról. József Attila Ars poeticájából ezt is megtanultam: Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.

Mérő László

A szerző tíz évig mesterséges intelligenciával foglalkozott egy műszaki kutatóintézetben, majd a természetes intelligencia kutatója lett. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézete és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora.
Könyvei eddig összesen tizenegy nyelven jelentek meg. Volt, amelyik Az év tudományos könyve Németországban díjat nyert. Rövid írásaiból, „ötperces esszéiből” ez a hatodik kötete.

Elfogyott

Leírás

232 oldal.

Kartonált.

Illusztráció: M. Miltényi Miklós

További információk

Tömeg 320 g
Méretek 124 x 19 x 183 mm

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.

A szerzőről

Author

A szerző tíz évig mesterséges intelligenciá­val foglalkozott egy műszaki kutatóintézetben, ebből is doktorált, majd a természetes intelligencia kutatója lett. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézete és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora. Könyvei eddig összesen tizenegy nyelven jelentek meg. Volt, amelyik Az év tudományos könyve Németországban díjat nyert.