Bejelentkezés

Hibás jelszó? Register

Kosár megtekintése

Kosár “Mindenki másképp egyforma” a kosárba helyezve.

Mérő László

Észjárások – remix

Húsz éve jelent meg Mérő László első könyve, az Észjárások. Azóta számos kiadásban fogyott el, és időközben a szerző kétszer is átdolgozta. A tudományos könyvek általában nem túl időtállóak, húsz év alatt rengeteget fejlődik a tudomány.
Az Észjárások azonban nemcsak tudományos könyv volt, hanem szórakoztató és egyben elgondolkodtató olvasmány, amelyben a tudományos ismeretek pusztán a gondolatok hátterét alkotják. Éppen ezért lehetett sikeres mind Magyarországon, mind külföldön.
A szerző ezúttal nem átírta a könyvét, hanem alaposan meghúzta, kihagyta belőle azt a bő száz oldalt, amit rendszeresen újra kellett írnia, újra kellene ma is, és majd öt-tíz év múlva is. Így jött létre ez a remix, amely egy egészen másfajta könyv lett akkor is, ha zömében a régi könyv szövegeiből áll.

3.170Ft

archív

Elfogyott

A szerzőről

Author

A szerző tíz évig mesterséges intelligenciá­val foglalkozott egy műszaki kutatóintézetben, ebből is doktorált, majd a természetes intelligencia kutatója lett. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézete és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora. Könyvei eddig összesen tizenegy nyelven jelentek meg. Volt, amelyik Az év tudományos könyve Németországban díjat nyert.