Bejelentkezés

Hibás jelszó? Register

Kosár megtekintése

Mérő László

Mit gondol a golyó?

“Most, hogy ismét összegyűlt egy könyvnyi írásom, meg kellett nézni, mit vállalok ma is és mit nem. A nem politikai témájú írások kevésbé romlandóak, azokat nyugodtan vállalom most is, legfeljebb kisebb korrekciókkal. Politikai nézeteim azonban akarva-akaratlanul is változtak, így ezek az írások alapvető újragondolást igényeltek.
Bármennyire érdekesnek is találom mostanában a politikát, valójában azt szeretném, ha a közbeszédnek ugyanúgy legfeljebb a negyedét tenné ki ez a téma, mint ennek a könyvnek. Annyi minden van, ami ennél sokkal érdekesebb. A másik háromnegyed akármi lehet, kit mi érdekel – engem például mostanában elsősorban az élet egyszerű dolgai, emellett a gazdaság és persze továbbra is a pszichológia. Így alakultak ki e könyv többi részei.”

A szerző az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára, jelenleg fő kutatási területe a gazdaság-pszi­cho­lógia.

Elfogyott

A szerzőről

Author

A szerző tíz évig mesterséges intelligenciá­val foglalkozott egy műszaki kutatóintézetben, ebből is doktorált, majd a természetes intelligencia kutatója lett. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézete és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora. Könyvei eddig összesen tizenegy nyelven jelentek meg. Volt, amelyik Az év tudományos könyve Németországban díjat nyert.